Idén 5. alkalommal rendezték meg az Év Szaloncukra versenyt a Magyar Édességgyártók Szövetsége közreműködésével, ahol 157 szaloncukor mérettette meg magát.
Hatalmas büszkeséggel tölt el minket, hogy 2024-ben az Év Szaloncukra címet a Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukor nyerte el!
A versenyről
Az Év Szaloncukra versenyt 2020-ban indították útjára a Szeretem a csokit bloggerek, Kovács Ádám és Kovács Gergely. A civil kezdeményezés célja, hogy megkoronázza a legjobb karácsonyi édességeket, miközben teret ad az újdonságoknak és a hagyományőrző ízeknek egyaránt. A verseny minden gyártó számára nyitott, akik ingyenesen nevezhetnek különböző kategóriákban.
Idén a desszertek ihlette szaloncukrok külön kategóriában versenyezhettek, és a zsűri soraiban Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Iparkamara szakmai elnöke is helyet foglalt. A verseny során több ezer szaloncukor kóstolása és értékelése alapján született meg a döntés, amely a Stühmer különleges alkotását emelte az élre az Év szaloncukra kategóriában.
Körtezselés-muskotályos szaloncukor
A Körtezselés-muskotályos szaloncukor a prémium minőségű alapanyagok és az ízek mesteri harmóniájának eredménye. A szaloncukrot egyedi, saját gyártású karamellizált fehércsokoládé burkolja, amely tökéletesen kiegészíti a belsejében rejlő muskotály pezsgőből főzött krémet és a vilmoskörte püréből készült lágy zselét.
A két réteg finom textúráját értékes kakaóvaj és tisztított vaj segítségével tökéletesítették, így minden harapás selymes és krémes élményt nyújt.
Ha idén valami igazán különlegesre vágysz, ne hagyd ki a Stühmer díjnyertes szaloncukrát! Garantáltan az ünnepi asztal legfényesebb csillaga lesz.
Köszönjük szépen a támogatást a fogyasztóinknak is, hiszen nélkületek nem érhettük volna el ezt a megtisztelő elismerést. Ígérjük, hogy a jövőben is hasonlóan egyedi ízvilágú, prémium minőségű finomságokkal lepünk meg Titeket. Számítunk rátok, mert a Stühmer történetét veletek együtt írjuk tovább!